Fokhagyma, a “fűszerek királynője”

Nem szereted a fokhagymát, mert kellemetlen lesz a leheleted utána? Pedig nemcsak rendkívül hasznos, hanem még könnyen elérhető is! Hogy milyen formában fogyaszd, hogy elkerüld a zavaró szájszagot az alábbiakból kiderül!

Titokzatos eredete

Egy iszlám legenda szerint, hogy az ördög bal lábának lábnyomából, a fokhagyma, jobb lábából pedig a vöröshagyma nőtt ki. A magyar népi hiedelem szerint is az ördögtől való növény, és hatásosan bevethető a gonoszok, a vámpírok vagy épp a boszorkányok ellen.

Termesztése egészen az ókorig nyúlik vissza, már a görögök és a rómaiak is előszeretettel használták. Még Tutanhamon sírkamrájában is tálaltak fokhagymagerezdeket. A középkori Franciaországban a mai napig gyártják a „Vinaigre des quatre voleurs”, azaz „A négy tolvaj ecet” néven ismert tinktúrát, ami a legenda szerint onnan kapta a nevét, hogy a pestisjárvány alatt négy tolvaj a többiekkel ellentétben nem fertőződött meg, annak ellenére, hogy az esélyük bőven meg lett volna rá. Az életüket állításuk szerint az mentette meg, hogy zúzott fokhagymát tartalmazó borecetet ittak. Hazánkba a török hódoltság idején jutott el Közép-Ázsiából.

Mi mindenre jó?

Ez a liliomfélék családjába tartozó növény nagyon sokrétű. Gyulladáscsökkentő hatással bírhat, emellett segítheti az emésztést, hozzájárulhat a bőr szépségének megőrzéséhez és a mérgezések kezelésénél is segítségül hívható. A fokhagymának erős antibakteriális és gombaölő hatása lehet, ami távol tarthatja a legtöbb a vírust és baktériumot, így kiválóan védhet a náthás megbetegedések ellen, kívül-belül fertőtlenít. A rendszeres fokhagyma fogyasztás védheti a fogainkat, tisztíthatja érrendszerünket, segítheti az ólom kiürülését a szervezetből. A cukorszint alakulására is jótékonyan hathat, no és persze ne feledkezzünk meg a legismertebb tulajdonságáról az immunrendszer erősítéséről sem! Egyes kutatások kimutatták, hogy az antioxidáns tartalma miatt a rákos megbetegedések kialakulását is gátolhatja. Továbbá nemcsak a koleszterin szintet, de a vérnyomást is csökkentheti.

Szájszag elkerülése

Amellett, hogy a fokhagyma jótékony hatásáról ódákat lehet zengeni, ráadásul termesztése is gyerekjáték, hiszen a növény szinte teljesen igénytelen, sokan mégsem fogyasztják a kellemetlen szájszagra hivatkozva, amit a megrágása után tapasztalhatunk. Sajnos közismert tény, hogy a konyhai eljárásokkal a zöldségek, gyümölcsök értékes tápanyagtartalma jelentősen csökken, így ha a fokhagyma jótékony hatásait szeretnénk élvezni, bizony érdemes nyersen fogyasztani. Természetesen nem kell elrágcsálni egy gerezd fokhagymát, van már más módszer is a szervezetbe juttatására. Ilyen például a fokhagyma kapszula, amellyel a kellemetlen szájszag elkerülhető. Aki nem szereti a kapszulás megoldást, azok számára jó hír, hogy már fokhagyma tinktúra is kapható, amelynél nem elhanyagolható a tény, hogy a fokhagyma illata tartós fogyasztás során sem érződik ki a bőrön.

Plusz tipp: ha esetleg nem tudunk ellenállni a fokhagymás ételeknek, rágcsáljunk el egy kevés petrezselymet, amely semlegesíti a fokhagyma okozta zavaró szájszagot.

0
    0
    Kosara
    A kosara üres!Vissza a webshopba