CBD ’kisokos’ – Minden, amit tudod kell, ha még nem próbáltad
Ma már szinte biztos, ha megkérdezünk 10 embert, abból 8 tudni fogja, hogy mi az a CBD, de legalábbis már hallott róla. Az elmúlt években rendkívül népszerűek lettek a CBD-ből készült, vagy azt tartalmazó termékek, ami annak köszönhető, hogy egyre több országban legálisak, illetve számos pozitív élettani hatását figyelték meg a fogyasztók. Nem véletlen tehát, hogy egyre több ember szeretné kipróbálni, de sok esetben nem tudják ennek a módját. Ebben a blogunkban ehhez nyújtunk egy kis segítséget. Íme tehát minden, amit tudnod kell, ha most szeretnél belevágni a CBD fogyasztásába.
Mi is az a CBD?
A CBD a fitokannabinoidok csoportjába tartozó vegyület, amit a kendernövényből vonnak ki. A kannabisz növényben savas formában jelenik meg (CBDA), ami hevítés útján válik az általunk fogyasztott CBD vegyületté. Más fitokannabinoidokhoz képest (THC) nem bódító hatású és nem okoz függőséget sem, többek között emiatt is legális az előállítása, forgalmazása és fogyasztása.
Ha CBD készítményekről van szó, három kategóriát különböztetünk meg: teljes spektrumú, széles spektrumú és az izolátum. Mindegyiknek megvan a saját funkciója, amiről egy korábbi blogunkban részletesen írtunk.
Milyen pozitív hatásai lehetnek?
A CBD készítményeknek számos pozitív élettani hatását ismerjük és a kutatások, kísérletek során egyre több újat fedezünk fel. A teljesség igénye nélkül néhány a legfontosabbak közül: csökkenti a stresszt és a szorongást, segít az epilepsziás rohamok kezelésében, javítja az alvászavart és a koncentrációt, segít a függőségekről való leszokásban, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású.
Milyen formában elérhető?
A CBD-t már szinte mindenben megtalálhatjuk a fagyitól elkezdve az üdítőkig, azonban nagyon fontos, hogy csak ellenőrzött és regisztrált forrásból származó terméket vásároljunk. A legismertebb formái az olaj, amit cseppekben kell adagolni; a krém, amit a kívánt felületre kenhetünk; a tabletta, ami megkönnyíti az adagolást; vagy a paszta, ami a legnagyobb koncentrációban tartalmazza a vegyületet. Webshopunkban erről is találsz egy blogot, ami részletesen bemutatja, hogy kinek, melyik formátum ajánlott. Kattints ide!
Hogyan adagoljam a CBD-t?
Az adagolásnál két fontos szempont van, amit figyelembe kell venni. Az egyik, hogy pontosan mire is szeretnéd használni, mi a kíván hatás? Ha valamilyen orvosi probléma miatt fogyasztod, akkor az első lépés az, hogy konzultálj a kezelőorvosoddal és egyeztessétek az adagolást.
A másik, hogy milyen kiszerelést vásároltál. Az olajok esetében vannak, amik kisebb kiszerelésűek, de nagyobb bennük a CBD koncentrációja és ugyan így fordítva is előfordul. Fontos, hogy minden esetben olvasd el a mellékelt dokumentációt, ahol az adagolás pontosan le van írva. Először kisebb mennyiséggel indíts, ha nem éred el vele a kívánt hatást, akkor szépen lépcsőzetesen emeld az adagot.
Ha most kezded el a CBD készítmények fogyasztását, nagyon figyelj, hogy megbízható forrásból szerezd be a terméket! Webshopunkban kizárólag ellenőrzött, regisztrált termékeket találsz, így a Herbawin egy jó kiindulópont lehet.