8 híresség, akik napi szinten fogyasztanak CBD-t

A CBD-készítmények az elmúlt néhány évben teljesen felforgatták a wellness-termékek iparágát és robbanásszerű fejlődésen mentek keresztül. Jótékony hatásukat egyre több kutatás és felhasználó igazolja, így nem véletlen, hogy a jónéhány híresség is beállt a CBD-fogyasztók sorába. Most összegyűjtöttünk 8 olyan nevet, akiket jó eséllyel ismerni fogsz.

Kannabinoidok a CBD-n kívül. Ismerd meg őket!

Ha kannabinoidokról van szó, a legtöbb embernek először a CBD jut eszébe, pedig ez a témakör ennél sokkal tágabb. Olyan kémiai vegyületek osztályáról beszélünk, amelyek a kannabinoid receptorokra hatnak a sejtekben. Három fő kategóriát különböztetünk meg, az egyik az endokannabinoidok, amelyek természetesen termelődnek az emberi szervezetben. A másik a fitokannabinoidok, amik a kannabisz-, és más növényekből kerülnek ki, illetve a harmadik a kémiailag előállított, szintetikus kannabinoid. Blogunkban most a fitokannabinoidokat vesszük górcső alá és mutatjuk meg a hatásait.

A NAGY antioxidáns teszt

A NAGY antioxidáns teszt A mindennapi életünk részévé váltak a káros környezeti hatások, mint a légszennyezés, illetve az élelmiszer adalékok, a sugárzás és legfőképpen a stressz. Ezek mind azt eredményezik, hogy a szervezetünkben magas a szabadgyökök koncentrációja. Ebben a bejegyzésben rávilágítunk arra, hogy miért ártanak a szabadgyökök és jelenlétüket milyen magas antioxidáns tartamú gyógynövényekkel tudjuk … Olvass tovább

Az immunrendszerünk

Az immunrendszerünk Fontos, hogy erősítse immunrendszerét, azonban, ha a bevitt táplálék nem megfelelő, nem tartalmaz hasznos anyagokat (pl.: vitaminok, ásványi anyagok), szükséges lehet étrend-kiegészítőt alkalmaznia, amely koncentrált formában tartalmaz tápanyagot, egyéb táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat. Szeretne egy hatékonyan működő étrend-kiegészítőt, de még nem találta meg? Ez esetben csak ajánlani tudom az USA Medical … Olvass tovább

Természetes anyagokkal a csontritkulás ellen

Természetes anyagokkal a csontritkulás ellen A testünk vázrendszerét alkotó csontok egészsége általában az idősödéssel törvényszerűen együtt járó csontritkulás jelentkezésekor kezdi foglalkoztatni az embert. A csontritkulás, pontosabban a csonttömeg csökkenése annak következménye, hogy a csontokat építő és bontó sejtek egyensúlya átalakul, ennek következtében a csontok ásványianyag-tartalma csökken. A csontritkulás kialakulása megelőzhető A csontok tömegének mintegy 65%-át szervetlen sók teszik … Olvass tovább

Az öregedés folyamata lassítható? A telomeráz enzimek hatása

Az öregedés folyamata lassítható? A telomeráz enzimek hatása Az öregedés az élet természetes velejárója, azonban az emberi szervezet működésének egyre jobb megismerése lehetővé teszi a kor előrehaladtával együtt járó életminőség-romlás és a betegségek kockázatának mérséklését. Az egészséges életmód (pl elegendő testmozgás, a stressz minimalizálása, egészséges étrend) elemei régóta ismertek, melyek alkalmazása hozzájárul ahhoz, hogy biológiai … Olvass tovább

CBD és Inzulin rezisztencia, hízékonyság A cbd gyulladáscsökkentő hatása segíthet megelőzni az inzulinrezisztencia kialakulását, számoltak be erről az izraeli tudósok. A szervezet anyagcseréje javulhat a gyulladáscsökkentő hatástól, így kevésbé alakulhat ki inzulinrezisztencia. Mint tudjuk, az inzulinrezisztencia kialakulásának megakadályozásával a 2-es típusú cukorbetegség sikeresen megelőzhető. A CBD elnyomhatja, megfordíthatja és meggyógyíthatja a cukorbetegséget. Mellékhatásai nincsenek, ezért … Olvass tovább

CBD és Epilepszia

CBD ésaz Epilepszia Világszerte végzett kísérletek igazolják a CBD olaj hatásosságát. Egy nem régiben amerikában végzett felmérés alapján a CBD 1 hónapos használata jelentősen csökkentette a rohamok előfordulását: a betegek 68 százaléka tapasztalt több, mint 25 százalékos csökkenést a rohamok gyakoriságában8 százalékuk több, mint 50 százalékos csökkenést36 százalékuk több, mint 75 százalékos csökkenést9 százalékuk volt … Olvass tovább

CBD és Cukorbetegség, vércukor ingadozás

CBD és Cukorbetegség, vércukor ingadozás Izraeli tudósok megállapították, hogy a a CBD hatékony a cukorbetegség kezelésében. Azt tapasztalták, hogy a CBD gyulladáscsökkentő hatása megelőzheti a 2-es típusú cukorbetegséget, mert a krónikus gyulladás összefüggésben lehet az inzulinrezisztencia, így a cukorbetegség kialakulásával. A CBD kezelheti a gyulladást és ezáltal javíthatja a szervezet anyagcseréjét. A tudósok véleménye szerint … Olvass tovább

0
    0
    Kosara
    A kosara üres!Vissza a webshopba